Keserédes csók #1

ELSŐ FEJEZET – AZ ÉJSZAKA

amikor a bonyodalmak elkezdődnek, és amiknek sosem lehet vége

Question...?

Egy koszos, büdös zsákutcában vagyok. Néhol patkányokat is meg lehet hallani a sarkokban, a kukáknál. Zene zaját hallom a bal oldalt, a jobb oldal csendes, mintha már mindenki aludna. Egyszer csak kicsapódik az ajtó. Az egyetlen, ami ide ki nyílik. Egy srác jön ki a pubból teljesen elázva kezében egy csomó bankjeggyel. Hosszú, fehér ruhám alja már tiszta mocsok, a fekete hajam a vállamra omlik. Rám néz, s látom, hogy fáj neki. Kinyitja a száját, hogy szóljon valamit, ekkor orra bukik. Mosoly csillan fel az arcomon, egy kicsit vicces, ugyanis maga is elkezd röhögni. Feltápászkodik, majd újra rám néz. Nem veszi el most a tekintetét.

- Tündökölsz, babám – vigyorgott rám, s elfehéredett az arca, mint a szoknyám. Hányni fog, itt és most. Hátra lépek egyet, de mezítláb lábam valami pocsolyába lép, amire elfintorgok. Csak remélni tudom, hogy csak víz – Ezt nem kéne látnod, kicsim – fordult el, és kidobta a taccsot. Oda se néztem. Az eget bámultam, ami sötét kéken világított. Csillagokat nem láttam, pedig olyan szépek. Végül abbahagyta, olyan tíz perccel később. Sikerült kizárnom a hangját, ahogy kiad magából minden alkoholt. Felállt, ahogy végzett, és felém nyújtotta a kezét. Bőrkeményedések voltak az ujjain; biztos egy gitáros. Csak most veszem észre szőke haját, és tündöklő kék szemét. Tetszett, de próbáltam uralkodni magamon. Azt se tudom, hogy kerültem ide – Hazajössz velem, édes? - motyogja. Nem válaszolok, és azt hiszem ezt beleegyezésnek vette, mert megragadja a karom és húzni kezd. Csak úgy repülök utána, amikor megérzem az érdes betont a talpam alatt. Megállunk egy nagy, fekete kocsi előtt, amit pár perccel később kinyitnak.

- Niall, végre meg vagy! Oda bent eltűntél, és kit hoztál? - vért végig egy barna hajú és ugyanolyan szemű srác. Nem itta le magát úgy, mint a barátja, aki még mindig a karomat fogta, bár láttam rajta, hogy eléggé dülöngél.

- Jól vagyok, Lou, amúgy nem rég találkoztunk a pub mögötti sikátorban – mesélte, és már a hangja se volt annyira mély, inkább angyalian aranyos, bár a leheletén érződött az alkohol. Beengedtek a kocsiba, és leültem az egyik ülésre, majd felém került a szőke fiú is, akinek még kiderült Niall a neve – Amúgy Niall vagyok – mosolygott rám.

- Louis, de hív csak Lou-nak – kedvesek voltak, nem kellett félnem tőlük, de még is reszkettem, és önkéntelenül is a hasamra tettem a kezem. Férfiak voltak, akik bántani tudnak minket, nőket – Téged hogy hívnak? - Mindketten engem néztek, és ekkor ugrott be, hogy még a nevemet se tudom. Kell valami, valami név. Mi illene hozzám? Egyáltalán, hogy nézek ki? Idegességemben a ruhámat kezdem el piszkálni – Zavarban vagy? Nem kell abban lenned. Nem fogunk megerőszakolni, nyugi. Niall-nek biztos jó oka volt rá, hogy elhozott onnan. Miért voltál sikátorban egyáltalán egyedül?

- Nem tudom – találtam meg végül a hangomat.

- Nem tudod, hogy kerültél oda? - kérdezett vissza Niall, de Louis lelegyintette, és rám adott egy takarót, és boldogan bújtam mögé. Csak most éreztem meg igazán mennyire fáztam. Bebugyoláltam magam, amikor megint kinyílt az ajtó, és még két srác szállt be másik két nővel.

- Felvilágosítok mindenkit, hogy ezek a lányok Harry-vel vannak! - mondta egy rövidebb, barna hajú srác, aki a barna göndöre gondol, akinek smaragd zöld szeme felém pillant, és megszólal. Gondoltam.

- S, ki ez a szépség elől? - csukta be az ajtót, és helyet foglalt a másik sorban. Nem is láttam még ekkora autót. Louis szóra emelte a száját, de helyette Niall szólalt meg.

- Kint találkoztunk a kocsma mögött, és el is hánytam magam előtte.. - kezdte mesélni, de úgy éreztem be kell már mutatkoznom, így közbe vágtam.

- Margaret – nyögtem ki, bár fogalmam sincs milyen név ez, az se biztos, hogy így hívnak valójában, de el is felejtettem rajta sokat agyalni.

- Marietta? - kérdezett vissza a rövidebb barna – Liam vagyok, ő, pedig Harry. Gondolom, a többieket ismered már. Hogyan becéznek?

- Nem nagyon szoktak. - motyogtam, amit hála isten értettek – Vagyis.

- Eta? Mari? - gondolkodott a göndör, Harry.

- Legyen Margo – mosolygott Niall, és a kék szemeibe néztem, azt hiszem, kitudtam belőle olvasni valami tetszik féleséget, de nem tudtam, hogy én jövök be neki vagy a becenév.

- Legyen. Üdv Margo – vigyorgott Harry, majd a két másik, szőke lányokra nézett, akik mosolyogva fogdosták a karját, miközben a srác élvezte az élményt.

- Istenért is, Harry! Menjetek szobára! - jelentette ki Liam, és előre dőlt Louis üléséhez – Amúgy be se mutatsz minket? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Jaj, tényleg – túrt a göndör hajába, és felült – Lucy és Ella – mutatta be őket, majd el voltak ott hátul már csendesebben.

Bebújtam az ülésbe, ugyanis kirázott közben a hideg, ahogy egy helyben ültem egy fűtött kocsiban egy takaró alatt, amikor egy kabát került rám, és a kezeket követve kék szempárba botlót a tekintettem, később szőke fürtökbe. Mosolyogva köszöntem meg, és felhúztam a lábam. Nem féltem, hogy kilátszik valamim, mert a ruha így is takart mindent, kivéve a vállamat, de az már be volt takarva.

* * *

Egy órával később egy hatalmas házhoz parkolt le a furgon, majd a motor is leállt, ezzel a fűtés is kikapcsolt. Megéreztem lassan a hideget, ugyanis Harry-ék azonnal ugrottak is ki, majd beszaladtak az ajtón. Louis előtt szálltam ki, ami nem ment túl jól, a szoknyám a lábam alatt maradt, s ezzel egy nagyot estem, ki a kocsiból. Felszisszentem, ahogy a vizes betonnal érintkezett a csupasz tenyerem, s térdem. A szoknyám felhúzódott, de csak térdig. Feltápászkodtam, s közben segítő kezeket is kaptam. Felhúztak, majd ellenőriztem mindent, ami érintette a talajt; pirosak voltak és koszosak, főleg a bal oldali térdem fájt a legjobban. Csak másodpercek teltek el, amikor már nem éreztem a talpam alatt a földet, és a szememet is lehunytam, ami meglepett. Erős karok fogtak, ekkor éreztem meg a fáradtságot, ami által a mellkasra döntöttem a fejemet, és elaludtam. Réten voltam az álmomban. Minden zöld volt, sehol semmi fa vagy virág, senki nem volt körülöttem. A fehér szoknyám volt rajtam, ragyogó tisztán. Hirtelen hátulról érkezett egy ölelés; megnyugtató volt és finom. Nem akartam, hogy elengedjen, amikor furcsa hangokat hallottam meg valahol mögöttünk, de nem volt ott senki, s ekkor tűnt el.

Minden, majd ébredtem fel. Ágyban voltam egyedül, s nem volt itt senki. Egyedül a mellettem lévő szobából hallottam hangokat, és néha-néha, mintha valamit a falhoz löknének. Na, ne! Nem, nem! Ez lehetetlen! Azonnal el kell, tűnöm innen! Ki hozott egyáltalán ide? Már semmire sem emlékszek csak azokra a karokra, amik vittek a ház előtt. Kikeltem a paplan alól, és elindultam a lépcsőhöz, amikor Louis lépett ki egy közeli ajtón. A frászt hozta rám, s fel is ugrottam egyet, ekkor épp a lépcsőre léptem volna le egyet, viszont az ugrással seggre estem, és lecsúsztam az összes lépcsőfokon.

- Au. - nyafogtam, amit biztos nem jó hallgatni a fiúknak. Louis odalépett hozzám, aggódó volt a tekintette. Nyugtatóan mosolyogtam rá – Semmi baj, csak csúszdáztam egyet.

A srác ezen nevetet, majd együtt mentünk le a konyhába, ahol finom illatok jöttek kifele, szinte berontottam a helyiségbe, ahol Niall főzött, s amikor meglátott minket boldogan tálalta a reggeliket.

- Köszi – huppantam le a székre, és enni kezdtem – Ez nagyon finom – mondtam az első falat után. Louis megpaskolta a szőke vállát, majd valamit suttogott a fülébe, amire visszament főzni.

- Ki van a mellettem lévő szobában? - jutott eszembe az "ébresztőm".

- Hallottad? Ja, igen, szinte az egész házat bezengték. Harry szórakozott egy kicsit a két csajjal, bár valamikor hajnali kettőkor bealudhattak hajnali háromig, de az is lehet, hogy éppen kotonért szaladt el Harold – felelt a kérdésemre Lou, és bólintva kaptam fel a villámra egy újabb falaltot – Niall kitett most magáért. Legtöbbször vagy odaégeti, vagy kihagy valamit.

- Kihagy? A rántottából? - néztem nagy szemekkel fel.

- Persze, sonka és a hagyma! - csapja össze a tenyerét, amire összerezzenek, de ekkor tényleg megérzem ezt a két hozzávalót, és mosolyogva mutatottam fel a hüvelykujjam.

- Szerintem még magában is finom – vontam vállat, majd Niall csatlakozott hozzánk, a tányérján a része feküdt arra várva, hogy a fiú gyomrában kössön ki, majd a mellékhelyiségben – Kitettél magadért – kaptam be az egyik mini paradicsomomat vigyorogva.

- Jó látni a mosolyt az arcodon – feleli boldogan, és maga is enni kezd.

A megjegyzésre lehajtom a fejem, de közben a testemet elönti a melegség, az arcomat úgyszintén nem hagyja ki, és hamarosan olyan piros vagyok, mint az előbb bekapott gyümölcsöm/zöldségem.